Család és Hivatás – Rajzpályázat
A rendzvénysorozat keretein belül rajzpályázatot hirdetünk meg óvodás és általános iskolás korú gyerekek számára.
A pályázat célja a többrétű anyai szerep méltatása, fontosságának és jelentőségének hangsúlyozása.
A gyerekek figyelmének felhívása mi mindent is csinál a mai kor anyukája? (Helyt állni a családi szerepekben: mint a gyerekek anyukája, mint feleség, mint a háztartás, a kert körüli rend fenntartója, a munkahelyén dolgozó nő…) Valamint hogyan lehetett ez régen? (Lentebb néhány támpontot nyújtunk az elképzelésekhez versek formájában.)
A következő kategóriákban lehet a pályázatot benyújtani:
Óvodás korcsoport
Alsó tagozatos korcsoport
Felső tagozatos korcsoport
Minden kategóriában 3 helyezettet díjazunk.
A pályamunkákat A/4-es méretben, bármilyen színes vagy fekete technikát alkalmazva lehet elkészíteni. A hátoldalon a következő adatokat kérjük feltétlenül feltüntetni:
Az alkotó gyermek neve
életkora
csoportja/osztálya
(az intézmény neve, ha nem a JÉÁMK)
pedagógus neve vagy szülő elérhetősége
a kép címe
Pályázatokat kozármislenyi és/vagy a JÉÁMK intézményeibe járó gyermekektől várjuk!
A pályaműveket Ipacs Hajnal tanárnőnek kérjük eljuttatni, a kozármislenyi általános iskolába (Kozármisleny 7761 Alkotmány tér 53.), vagy a Diabelli Művészeti és Oktatási Alapítvány művészeti iskolájába (7761, Kozármisleny, Alkotmány tér 55.). Tel.: 06-70/254-1150
A postázott művek borítékjára kérjük ráírni a Tanárnő nevét és a „Születés hete – rajzpályázat” jeligét.
A beküldési határidő: 2011. április 27. szerda
Eredményhírdetés: 2011. május 6. péntek 10 órakkor a JÉÁMK Általános Iskola Közösségi termében.

Ipacs Hajnal, textil művésznő, grafika tanárnő
Néhány támpont a pályázat témájához:
József Attila: Nem tud úgy szeretni
Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.
Létay Lajos: Édesanyám, mit segítsek?
Édesanyám mit segítsek?
Cukrot törjek? Hozzak lisztet?
Megpörköljem tán a kávét?
Elszaladjak hagymaszárért?
Neked száz és száz a dolgod,
míg ebédünk egybehordod;
míg az asztal megterítve,
csak te fáradsz, te s megint te!
Ámde én nem hagylak téged,
tétlen mint is nézhetnélek?
S épp ma van lám neved napja,
hát így üld meg, mosogatva?
Édesanyám, mit segítsek,
hogy ne fáradj, légy mind frissebb?
Megtennék én mindent érted,
minden gondtól kímélnélek.
Hogy vidáman élj sokáig,
s ifjan lásd meg unokáid.
Ismeretlen szerző: Szeresd édesanyádat
Ő az, aki halkan
Bölcsőd fölé hajol,
Ő az, aki neked
Altató dalt dalol.
Megmosdat, megfürdet
Megfésül szépen,
Tündér mesét mond
Lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy
Ő az, aki ápol,
Két szemében mennyi
Aggódás, gond lángol.
Ő az, aki mindig
Imádkozik érted
Nincs, óh nincs határa
Nagy szeretetének.
Tele van a lelke
Érted égő fénnyel,
Ne bántsd meg őt soha
Engedetlenséggel.
Zelk Zoltán: Este jó, este jó
Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.
Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.
A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.
Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.
De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.
Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok…
Ki emel, ki emel
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet…
Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.
Bartos Erika: Anyák
Barnaszemű édesanyám
Úgy szólítom: Anyuka,
Anyukám a pocakjában
Hordott engem valaha.
Anyukámnak anyukáját
Úgy hívom, hogy Nagymama,
Süteményt süt, gombócot főz,
Messze száll az illata.
Nagymamának anyukáját
Úgy hívom, hogy Dédmama,
Dédmamának kertje is van,
Közepén egy fügefa.
Dédmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Ükmama,
Ükmamának volt sok tyúkja,
Meg egy büszke kakasa.
Ükmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Szépmama,
Hajában a gyöngyös párta,
Derekán a rokolya.
Szépmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Ómama,
Tizenhárom leányának
Egyike volt Szépmama.
Hogyha nekem gyermekem lesz,
Akkor leszek anyuka,
Anyukámból nagymama lesz,
Nagymamámból dédmama.
Anyuka és Nagymama és
Dédmama és Ükmama,
Szépmama és Ómama is
Egymásnak mind rokona.
József Attila: Mama
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam,
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő-
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
HELYSZÍN: Kozármisleny, Alkotmány tér 53. - JÉÁMK Általános Iskola Közösségi terme
DÁTUM: 2011. március 21. 15:08
Kórházban háborítatlanul

A Kórházban, háborítatlanul című film vetítése és az azt követő beszélgetés
Két szülészeti intézményben zajló szülést kísérhetünk végig a film segítségével, majd az édesanyák vallanak a vajúdás és szülés során átélt érzéseikről és gondolataikról. A szüléseknél nem alkalmaznak felesleges rutin beavatkozásokat. Így követhető a szülés természetes menete. Láthatjuk, hogy nem feltétlenül kell a háborítatlanságok az intézményen kívüli szülésekkel azonosítani. Ez a film minden szónál szebben mutatja meg, hogy kórházban is lehet háborítatlanul szülni.
A beszélgetés moderátora Wágner Krisztina szüléstámogató dúla.
ELŐADÓ: Wágner KrisztinaHELYSZÍN: Kozármisleny, Pécsi út 1. - Művelődési Ház klubterme
DÁTUM: 2011. május 5. 09:00
Mitől más dúlával?
Találkozás a dúlával
Ki a dúla, és milyen szerepe van a várandósság és a szülés alatt? Hogyan segít a felkészülésben? Mi a feladata a vajúdás és a szülés alatt? A dúla szerepe a gyermekágyban és a szoptatás sikeres megkezdésében.
Ha szeretnél válaszokat kapni a fenti kérdésekre, ha érdekel, hogy a dúla milyen befolyással van a szülés kimenetelére, akkor gyere el programunkra!
A szülés megváltoztat
Ha egy nőnek gyermeke születik az kihat egész további életére. Mindegy, hogy hányadik gyermekét várja, mindenképp változás előtt áll. A várandósság előrehaladtával egyre inkább a szülés felé fordul a figyelem, hisz ez az a fordulópont, amikor a nő (újra) átélheti az anyává válás élményét. Ezért nagyon fontos, hogy erre az eseményre a várandós nő kellően felkészüljön, és mindent megtegyen azért, hogy egész életre szóló, meghatározó élményhez segítse magát és a babáját is.
El tudod képzelni, hogy a szülésedre nem félelemmel, szorongással, bizonytalansággal, hanem, örömmel, várakozással telve gondolsz, mint életed egyik legnagyszerűbb eseményére?

Wágner Krisztina – Magamról
“Wágner Krisztina vagyok, 3 gyermek édesanyja. Eliza 2002-ben, Laura 2007-ben, Dominik 2009-ben született. Mindhárman beavatkozások nélkül, természetes úton jöttek a világra. Az első szülésem után teljesen megváltozott az életem. Nem csak azért, mert Anya lettem, hanem azért is, mert Eliza születése után teljes figyelmem a szül(et)és felé fordult.
A nagyszerű élmény hatására először dúla lettem, mert a saját szülésemnél volt szerencsém megtapasztalni a dúla jelenlétének áldásos hatásait. Szerettem volna, ha én is hasonló módon segíthetnék a várandósoknak. Ezen időszak alatt számos nagyon szép szülést kísérhettem végig, sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Aztán ismereteim elmélyítése végett beiratkoztam a szülésznőképzőbe. A gyakorlati idő alatt gyakran szembesültem azzal a ténnyel, hogy a leendő édesanyák azért hoztak meg bizonyos döntéseket a szülésük kapcsán, mert nem voltak tisztában a lehetőségeikkel, nem tudták, hogy vannak alternatívák, van választási lehetőségük. Szintén gyakran tapasztaltam, hogy nagyon sok várandós félve érkezett a szülőszobára, félelemmel töltötte el őket, ha az előttük álló szülésre gondoltak. Alapvető problémának láttam azt is, hogy többen lelkileg sem voltak felkészülve a szülésre, nem voltak ráhangolódva az előttük álló eseményekre. Ezek a tényezők pedig, nagyon gyakran oda vezettek, hogy mellékszereplőivé váltak gyermekük világrahozatalának, és csak passzív elszenvedőként vettek részt benne. Mivel volt alkalmam testközelből megtapasztalni ezeket a valós problémákat, úgy gondoltam, megpróbálok segítséget nyújtani a megoldásukban. Az átélt élmények, az engem ért hatások, és a szerzett tapasztalatok arra inspiráltak, hogy létrehozzam a Lótuszbaba szülésfelkészítőt, melyet a szakmai irányelvek figyelembe vételével, a saját tapasztalataimat, ismereteimet is felhasználva állítottam össze.”
ELŐADÓ: Wágner Krisztina
HELYSZÍN: Kozármisleny, Pécsi út 1. - Művelődési Ház klubterme
DÁTUM: 2011. május 5. 09:50
Hordozókendő
Wágner Krisztina - Hordozókendő-bemutató és – tanfolyam.
A hordozás előnyei. A legkényelmesebb kendőkötési módok bemutatása és közös gyakorlása. Információ: 30/458-2431. A szoros testközelség elősegíti a tejelválasztást, csökkenti a hasfájást, elősegíti az igény szerinti szoptatást. Megbízható, biztonságot adó. Praktikus, a közlekedés könnyebb, mint babakocsival. Mindkét kéz szabad, így a házimunka is könnyebben megy. Újszülött kórtól, akár több mint két éves korig használható. Interaktív bemutató és vásár.
ELŐADÓ: Wágner KrisztinaHELYSZÍN: Kozármisleny, Pécsi út 1. - Művelődési Ház klubterme
DÁTUM: 2011. május 5. 10:50
Mosható pelenka
Wágner Krisztina - Pelenka kell, mindegy mit használunk?!
Mosható pelenka bemutatása. Környezetbarát, bőrkímélő és gazdaságos textilpelenkázás. Bemutató.
ELŐADÓ: Wágner KrisztinaHELYSZÍN: Kozármisleny, Pécsi út 1. - Művelődési Ház klubterme
DÁTUM: 2011. május 5. 11:15
Ahogy születsz, úgy élsz!
A születésélmény meghatározó.
A különféle születési módokról megtudhatod, mit jelentenek lelki és fizikai síkon, hogyan befolyásolják életedet, problémamegoldó készségeidet. Mit jelent neked, mit jelent gyermekednek.

Kemény Veronika – Magamról
Két gyermekem van, Anna Ráni és Bernát. Szociális munkás vagyok. 2004 óta foglalkozom spirituális tanácsadással, egyéni esetkezeléssel, illetve 2008 óta csoportfoglalkozásokat is tartok. Sok más egyéb mellett születendő gyermekedről is tudok információt adni, pl.: mikor, milyen körülmények között szeretne születni és milyen életpálya felé terelgesd és azt, hogy mi volna számára a legjobb a fejlődése szempontjából.
HELYSZÍN: Kozármisleny, Pécsi út 1. - Művelődési Ház klubterme
DÁTUM: 2011. május 5. 11:30
Ahol a mese véget ér…
… ott kezdődik a tudás a családról
Családi életciklus és ide kapcsolódó krízisek, témához kapcsolódó önismereti és kétségfejlesztő játékok. Igény szerint egyéni konzultáció.
Családdá válás, “lelki fészek építés” témában játékos, interaktív foglalkozást tart:
Vlasicsné Bocz Krisztina - szociális munkás, mentálhigiénikus
www.csaladifeszek-tanacsado.hu
HELYSZÍN: Kozármisleny, Pécsi út 1. - Művelődési Ház klubterme
DÁTUM: 2011. május 5. 12:15
Miért fontosak az Őssejtek gyermekem számára?
Az őssejt életet menthet, levétele egyszeri lehetőség, bízva abban, hogy soha nem lesz rá szűkség.
Bemutatkozik a Krio Pont – Pécs – Szülészeti Klinika.
ELŐADÓ: Simonné Ács HenriettaHELYSZÍN: Kozármisleny, Pécsi út 1. - Művelődési Ház klubterme
DÁTUM: 2011. május 5. 13:00
TSMT
Interaktív előadás a TSMT (Tervezett SzenzoMotoros Tréning) módszerről
A tanulási, magatartási és figyelemzavar tüneteinek korai felismerése, vizsgálata és terápiája 0-12 éves korig.

Marjánné Bősz Renáta vagyok, gyógypedagógus és TSMT I-II terapeuta, a Manóház vezetője.
Kaposváron végeztem, a KE-TAP szakán, kiváló eredménnyel. A diploma megszerzése után tanulmányaimat Budapesten folytattam, ahol megszereztem a TSMT I. és TSMT II. terápiák végzéséhez szükséges ismereteket.
Személyes érintettség révén választottam szakmámat, mivel három gyermekem közül kettő is érintett volt a tanulási zavarok tüneteiben. Ők azóta egy neves pécsi gimnáziumban teljesítenek kitűnő eredménnyel.
HELYSZÍN: Kozármisleny, Alkotmány tér 53. - JÉÁMK Általános Iskola Közösségi terme
DÁTUM: 2011. május 6. 09:00
Rajzpályázat – eredményhirdetés
Csalás és Hivatás rajzpályázat
Ünnepélyes eredményhirdetés, díjátadás
A pályaművek a JÉÁMK Általános iskola Közösségi terében a rendezvény alatt kiállítjuk.
Három kategória első három helyezettje szponzoraink által felajánlott díjakban részesülnek.
A díjakat felajánlották:
Coquelicot Nyelviskola
JÉÁMK
Ha-ra
HELYSZÍN: Kozármisleny, Alkotmány tér 53. - JÉÁMK Általános Iskola Közösségi terme
DÁTUM: 2011. május 6. 10:00
Homeopátia – mamának, babának
A várandóság és a szülés körüli homeopátiás lehetőségek a mamának. Azok határai, az otthoni gyógyítás lehetőségei, és mikor kell szakemberhez fordulni. Homeopátia csecsemőkorban.
Félórás előadást beszélgetés követi, melyen választ kaphatunk a témában felmerült kérdéseinkre.
Előadó: dr. Németh Zsuzsanna csecsemő- és gyermekgyógyász

dr. Németh Zsuzsanna – Magamról
“Az egyetem elvégzése után csecsemő- és gyermekgyógyászként dolgoztam 10 évig a Baranya Megyei Gyermekkórházban. Néhány évet az anyaságnak és tanulásnak szentelve gyermekgyógyászként dolgozom, emellett elsősorban homeopátiával foglalkozom. Pécsen és Kozármislenyben, ahol lakom, van magánrendelésem.
Régóta érdekelnek a gyógyítás természetes útjai. Komolyabban anyaként, első kislányom születése után kezdtem tanulmányozni ezeket. Elvégeztem a klasszikus és klinikai homeopátiás tanfolyamokat. Egy sikeres természetgyógyászati vizsga, majd újabb tanfolyam után a fitoterápiás oklevelet is megszereztem.
Folyamatosan résztveszek a továbbképzéseken, illetve oktatok klinikai homeopátiát. 2006. óta a francia székhelyű CEDH Hungária klinikai homeopátiás oktatószervezet akkreditált nemzetközi előadója vagyok. Szakértőként szerepelek a http://homeopatia.info.hu honlapon. Célom, hogy minél többen megismerjék és alkalmazzák ezt a csodálatos gyógymódot.
A homeopátia, amely napjainkban méltán egyre népszerűbb gyógymód, több mint 200 éves múltra tekint vissza. Alapjainak a kidolgozása Samuel Hahnemann német orvos nevéhez fűződik. A hagyományos gyógymódok egyre inkább nyilvánvaló korlátai, a gyógyszerek egyre magasabb ára, nagyon sok mellékhatásuk miatt a természetes gyógymódokra egyre nagyobb igény van. A homeopátia, amely csak orvosok által művelhető gyógyítási mód, különösen népszerű, hiszen itt is gyógyszereket kap a beteg – de ezek a gyógyszerek természetes eredetűek, nem kémiai úton hatnak, a szervezet öngyógyító mechanizmusát serkentik. Mindezek miatt szedhetik kismamák, csecsemők és idősek is. Az orvossal megbeszélt adagolásban és időtartamig szedve mellékhatásuk pedig nagyon kevés, jóformán nincs. “
ELŐADÓ: Dr. Németh ZsuzsannaHELYSZÍN: Kozármisleny, Alkotmány tér 53. - JÉÁMK Általános Iskola Közösségi terme
DÁTUM: 2011. május 6. 15:00
Az őssejt felhasználásának lehetőségei
Köldökvér, mely életet menthet.
Vezető köldökvér bank Európában - Cord Blood Center.
A vérképző őssejteket, amelyeket a köldökzsinórvér tartalmaz, ma sokféle betegség gyógyítására használják. A köldökzsinórvérben található sejtek fiatalok, az élet kezdetén kerülnek kinyerésre. A köldökzsinórvér egyes esetekben segíthet a testvérek gyógyulásában is.
Bótor Eszter - területi képviselő
Tel.: +36 20/360 64 04
HELYSZÍN: Kozármisleny, Alkotmány tér 53. - JÉÁMK Általános Iskola Közösségi terme
DÁTUM: 2011. május 6. 16:00
Gondold át még vegyszer?!
Környezetbarát otthon megteremtése
A vegyszer-mentes otthon megteremtése anyának és babának egyaránt fontos. Hogyan teremtsünk tiszta, egészséges otthont gyermekünknek?
ELŐADÓ: Necskosz ÉvaHELYSZÍN: Kozármisleny, Alkotmány tér 53. - JÉÁMK Általános Iskola Közösségi terme
DÁTUM: 2011. május 6. 16:30
Talpmasszázs – az érintés ereje
TALPMASSZÁZS és REIKI
Mai rohanó világunkból eltünt a kommunikáció egyik alapvető eleme az érintés.
Aki a betegségmegelőzésnek , gyógyulásnak ezt a formáját választja , meglepődve tapasztalja a pozitív tényezők jelenlétét a terápia során.
A talp állapotából látható , milyen létező vagy kialakuló problémáról van szó.
Szervi bajaink okát a tudatunk kelti életre, a módszer hidat alkot a test és tudat között , ennek következményeként beindul a szervezet saját ÖNGYÓGYÍTÓ MECHANIZMUSA!
Meddőség és egyéb nőgyógyászati betegségek kezelése talpmasszírozással.
REIKI
A reiki inteligens , csodálatos , életet támogató energia, minden hagyományos és alternatív gyógymóddal együtt alkalmazható.
Gyermekek gyógyítása Reikivel.
Előadó: Patkóné Mayer Mónika
ELŐADÓ: Patkóné Mayer MónikaHELYSZÍN: Kozármisleny, Orgona utca 3., Az Egészség Szigete
DÁTUM: 2011. május 7. 15:00
(Nekem) Hiteles Hozzátáplálás
Hozzátáplálás, de milyen elvek mentén?
Az utóbbi időben egyre gyorsabban változnak a védőnői ajánlások. Egyre több termék jelenik meg a bébiételek piacán, egyre több bio minősítésű is. Oly sok helyről bombázzák információval a fiatal anyukákat, s ha még maga is utánaolvas, sok ellentmondást találhat. Ebbe az információ dzsungelbe vágjunk ösvényt, mely lelkiismeretünket is megnyugtatva kivisz a fényre. Tápláljuk gyermekünket hitelesen!

Szalókiné dr. Németh Mariann vagyok, jelenleg 4 gyermek édesanyja. Jogi és műszaki informatikus végzettséggel rendelkezem.
2007-ben indult el a kozármislenyi Baba-mama-kismama Kör, melynek először tagja, majd vezetője lettem. A klubfoglalkozások a helyi Művelődési házban zajlanak rendszeresen szervezett programokkal. Civil életem a körrel indult el, majd mind többeket megismerve, olyan területekkel kezdtem foglalkozni, mely nemcsak településünkön, de szélesebb körben is hiánypótló. AMűvelődési Házzal karöltve natura napokat, bio piacot kezdtem szervezni, mindig családi programokkal szinesítve. Életvitelemmel példaként állva, tanácsot adva ma is.
2009-ben a Levendula Női Alkotóműhely Születés Ünnepe – Családok Hete programjának kozármislenyi helyszíneként adtunk otthont.
2009-től a kozármislenyi Baba-mama-kismama Kör a TAVAM-háló tagja. Tavam projekt (NCA-ÖNSZ-09-A-0261) keretében támogatott programjai a Szoptatás – lelki egészség előadás (2010.04.16.) és a Nők az egészségért – a hozzátáplálás érdekegyeztető fórum (2010.04.29.) voltak.
Gyermekeinkért – Környezetünkért – Jövőnkért Kiállítás és vásár (2010.10.16.) szervezésével bemutattuk, hogy csak helyi kiállítókkal is megtölthetjük a Művelődési Házat e témában.
Számomra a születés, szülés sorsfeladat, tudásomat magamból, és önképzéssel nyerem, ahogy a gyermekekkel kapcsolatosakat is. Élem, megélem az alternatív megoldásokat az élet megannyi területén, mégis az egészséges táplálkozás/hozzátáplálás és azökotudatos életmód témája az, melyekben igazán otthon érzem magam.
HELYSZÍN: Kozármisleny, Orgona utca 3., Az Egészség Szigete
DÁTUM: 2011. május 7. 15:30
Szülés után is “Jó formában”
… AVON termékekkel
Terhességi csíkok elleni krém: Halványabbank mutatja a terhességi csíkok külsejét és segít megakadályozni az újak kialakulását.
Narancsbőr elleni lotion görgős masszírozófejjel: Csökkenti a narancsbőrt, a bőr rugalmasabb, tónusosabb és feszesebb.
Mellfeszesítő zselé.
A termékek megtekinthetőek és megrendelhetőek Az Egészség Szigetében.
ELŐADÓ: Krammné Sós JuditHELYSZÍN: Kozármisleny, Orgona utca 3., Az Egészség Szigete
DÁTUM: 2011. május 7. 16:30
Bio és natúr termékek
Bio és natúr kozmetikumok babának, mamának – Tupperware bébi termékek, főző edények
Tupperware bébi termékek, energia takarékos egyenletes hőelosztású fémedények, mikropároló.
Bio és natúr kozmetikumok, bio egészség megőrző termékek.
A termékek megtekinthetőek és megrendelhetőek Az Egészség Szigetében.
HELYSZÍN: Kozármisleny, Orgona utca 3., Az Egészség Szigete
DÁTUM: 2011. május 7. 17:00
Ételkóstoló – csak egészségesen
Bio és vegyszermentes alapanyagokból finomat, egészségeset.
Meglepő, hogy gyermekeink mennyire is nyitottak a természetes gabona termékekre, növényekre, ha hagyjuk kibontakozni felfedező kedvüket.
Készítsük és kóstoljuk velük együtt!
ELŐADÓ: Szalókiné dr. Németh MariannHELYSZÍN: Kozármisleny, Orgona utca 3., Az Egészség Szigete
DÁTUM: 2011. május 7. 17:30

Kövesd a Születés Hetét a Facebookon 




