2018. november 16.

Születés Hete 2018 – Siklós

 

Időpont: 2018. május 5. szombat

 

Helyszín: Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont
(Siklós, Köztársaság tér 8.)

 

9.20- 9.30 Megnyitó

9.30 – 10.00 A hordozás lélektana
Előadás és próbahordozás Kőrösi Kitti két gyermekesanyukával, Beli Buba babahordozási tanácsadóval

„A hordozás segített, hogy igazán megélhessem az anyaságot minden kötöttségével és szabadságával együtt. Hiszek benne, hogy minden babának igénye a hordozás. „ Az előadás után lehetőség lesz 11.00-ig próbahordozásra, melyben Kitti segíti az érdeklődő szülőket.
„Ha szeretnéd, hogy kisbabád kevesebbet sírjon, kiegyensúlyozott és boldog legyen. A hordozással mindig megnyugtató közelségben tudhatod őt, miközben jut időd másra is.“

 

 

10.00- 11.00 Születés utáni napok a kórházban
Beszélgetés Pálfi Bettivel, a Pécsi Szülészeti Klinika Újszülött Osztályának főnővérével és Pintér Edina csecsemő-és kisgyermek gondozóval Beszélgetésünk témája: kórházi napokra való felkészülés, az újszülött szülőszobai ellátása, bőrkontakt vagy szőrkontakt jelentése és jelentősége, az aranyóra, 24 órás rooming-in a gyakorlatban, élettani sárgaság és annak velejárói, látogatók fogadása, pihenésre való lehetőség.

 

 

11.00 – 11.30 Női szerepek a hastáncban: Törődhetünk csak önmagunkkal? – Kelet Rezdülése Orientális Tánccsoport hastánc bemutatója
A siklósi Kelet Rezdülése Orientális Tánccsoport közel 14 éve alakult, és szórakoztatja nagyérdeműt a sokszínű hastánccal.
Tagjai: Heidfogelné Seregélyes Edit, Karli Csilla, Karli Ferencné Andrea, Kertész Ildikó, Kovács Szigetvári Adrienn, László Adrienn, Müller Tímea, Tordai Tímea és Vanyúrné Nyirati Evelin. Többféle
stílus jelen van a repertoárjukban, mint a showtánc, fúziós táncok, autentikus keleti táncok, eszközös táncok- bottal, fátyollal, legyezőfátyollal, csörgődobbal vagy éppen ízisz szárnnyal.
Arra a kérdésre, hogy törődhet egy nő csak önmagával, egyértelmű válasz
született a csoportban: NEM. Habár a csoportunk tagjai különböző okok miatt kezdtek el táncolni- ki az
örömöt kereste a táncban, ki a hétköznapokból szeretett volna kiszakadni, nőiességét megtalálni egy férfiak uralta munkahely miatt. Van aki egészségügyi állapotának javulását várta a különleges mozgásformának mondható tánctól. Így mondhatni, hogy tagjaink csak magukkal törődtek, mikor rázókendőt ragadva csípőjük ringatásába kezdtek.
De vajon tényleg csak magával törődik a nő? A régi és az új időkben is már kisgyermekkortól kezdve arra van tanítva a lánygyermek, hogy édesanyja segítsége legyen a házimunkában, a kistestvérek gondozásában. Felcseperedve társat választva, a női szerepbe bújva dolgozik és vezeti a háztartást, majd és családot alapítva az anyai szerepekkel bővítve a kört, gondozza, neveli a gyermeket/gyermekeket,
meghallgatja őket, ápolja a családtagok lelkét.
Mi arra a megállapításra jutottunk, hogy egy nő sosem tud csak magával törődni. Igyekszik helytállni minden szerepben, és amikor összegyűlünk táncolni, a mozgás öröme mellett észrevesszük a másik
nő örömét is, és búját is. Ösztönösen jön mindenkiből, hogy vigasztaljon ha kell, vagy együtt örüljön a másikkal. Gyakran önsegítő csoporttá válunk egy-egy találkozás alkalmával, ami hozzátartozik
egy családias tánccsoport mindennapjaihoz.

 

 

11.30 – 13.00 Túlhajszolt gyermekek
Előadás és beszélgetés dr. Thalyné Kurdi Év pasztoralpszichológussal Dr. Thalyné Kurdi Éva pasztoralpszichológussal, öt gyermek édesanyjával beszélgetünk arról, hogy hogyan tudjuk gyermekeinket megóvni a túlterheltségtől. Szükségesek-e a különórák, a mindennapos kötelező elfoglaltságok, ill. hogy miért fontos a gyermeknek az önfeledt, szabad játék. Hogyan tudjuk elkerülni, hogy gyermekünk ne legyen a számítógépes játékok, tévéműsorok rabja és szívesen játsszon gépektől mentesen is. Beszélgetünk a szülői gondoskodás, törődés jelentőségéről és fontosságáról, hiszen minden a családból indul, a gyermekek számára az otthoni minta meghatározó. Beszélgetésünkre várunk minden érdeklődő szülőt, akár pici, akár kamasz gyermeket nevel.

 

17.00 – 19.30 Világra jönni
Filmvetítés és beszélgetés Maroy Ditta szülésfelkészítő, szülésznővel
A földkerekségen naponta átlagosan 364 501-szer esik meg ez a történet. Vágjunk neki egy kivételes világkörüli utazásnak, hogy felfedezzük a születés különböző univerzumait, amelyek épp olyan egyediek és változatosak, mint mi, emberek. Erre hívja meg ez a film a nézőit, a való életből vett szereplőkkel és a való élet képeivel mutatva be a világra jövetelt. Mongólia vad sztyeppéitől a párizsi felhőkarcolókig, India embertömegektől nyüzsgő utcáitól az inuitok lakta jégmezőkig, az amerikai Új-Mexikótól a Fekete-tengerig, a sivatagi tuareg falvaktól a kínai vagy japán metropoliszok zsúfolt kórházaiig, a Himalája csúcsaitól az amazonasi esőerdőkig. A film az egész bolygót bejárja, hogy ugyanazt a történetet bemutassa más- más térben és kultúrában. Mindannyiunk közös története bontakozik ki: amikor a nő anya, a férfi apa lesz, a gyermek pedig világra jön.

 

 

A programra az egész családot várjuk szeretettel. Pici babákkal érkezőknek pelenkázási, nyugodt, csendes altatási lehetőség biztosított. A gyermekeket játékokkal, diavetítéssel, kézműveskedéssel várják a
könyvtár munkatársai.

 

 

A program ideje alatt lehetőség nyílik ingyenesen kipróbálni a természetes hennafestést. A hennafestés nem csak a szépítkezés egyik módja, hanem a hiedelem szerint oltalmat és áldást hoz viselőjének. Különböző szimbólumok viselése pedig segít előhívni a bennünk rejlő erőket. A hennafestést Varga Ildikó végzi majd.

 

2018. május 7. hétfő 10.00 – 11.30
Helyszín: PiheNő – Siklós, Mária u. 12.
La Leche Liga szoptatást támogató baba-mama csoport
Téma: Igény szerinti szoptatás. No és mit szól ehhez a nagymama?
A csoportot vezeti: Pálné Gudmon Erika LLL szoptatási tanácsadó

 

 

 

 

 

 

 

 

Sorry, no posts matched your criteria.