2013. május 25. • Gergely , Orbán

Születés Hete 2013 Szeged – Ánanda Jógaközpont

2013. május 6 – 12-ig

Idén már tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Születés Hete
országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat,
amelynek Szegeden az Ánanda Jógaközpont ad helyet. Ennek keretében
felöleljük a várandósságon kívül a szülővé válás, a gyermeknevelés
témakörét is. Idén az apukákra is gondoltunk! Kiemelt helyet kap a
párkapcsolat is az előadásokban, amely nem csak a családokat érintő
téma! Szeretnénk visszatérni a gyökerekhez, a természetességhez,
felidézni olyan értékeket, amelyek ugyan a mai világban kevésbé vannak
fókuszban, de egyetemességük és értékállóságuk vitathatatlan.
Emlékezzünk rájuk közösen!

Érdemes mazsolázgatni a programok között, hiszem számos olyan téma
szerepel közöttük (természetes kozmetikumok készítése,  ételallergia,
biozöldségek olcsó beszerzése, őssejtkutatások, stb.), amelyek nem
csak a családok számára lehetnek érdekesek.

A rendezvényen képviseli magát a Szegedi Újszülött Életmentő
Szolgálat, és adományt gyűjtenek az alapítvány javára.

VALAMENNYI PROGRAMUNK INGYENES!!!!!

Az alábbi lehetőségek színesítik még az előadásokat:

- játszókuckó

- kismama pocak- és gyermek arcfestés

- nyereményjáték, stb.

Kisbabás jóga (6 hetestől 10 hónapos korig)

A baba – mama jóga áldásos hatása:

· A baba az érintések által kellemes, nyugtató masszázsban részesül

· Kedvezően befolyásolja a test – szellem – lélek harmóniáját

· Pozitívan befolyásolja az esetleges energiadeficitet

· Segít a mamáknak a szülés utáni minél hamarabbi regenerálódásban

· Kedvezően befolyásolja az idegrendszer érését, és a mozgásérzékelést

· Erősíti a kötődést,  segíti a csecsemő fejlődését

· Fejleszti a baba egyensúlyérzékét, és a háromdimenziós térérzékelését

· Segít elkerülni a szülés utáni depresszió kialakulását

ELŐADÓ: Ananda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
HELYSZÍN: Ananda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 6. 13:00

Címkék:

Kismama jóga (14. hetes kortól)

A kismama jóga áldásos hatása:

· Lassú mozgásban tartja a gyakorlót, lágyan ringatja a méhen
belüli babát

· Megtanít koncentrálni, befelé a babára és belső énünkre figyelni

· Az egész testet erősíti, fokozza rugalmasságát

· A várandósság során fellépő panaszokat enyhíti, megszünteti

· Az izületek mozgékonyságát fokozza

· Vérkeringést serkenti

· Medencealapi izmok kondícionálásában segít

· Mellizmokat, hátizmokat erősíti, csípőtájéki izmokat lazítja

· Kifinomítja az érzékeket

ELŐADÓ: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 8. 17:00

Címkék:

Őssejtjeink titkai – mi is az az őssejt, az őssejtkutatás újdonságai és lehetőségei

A beszélgetés alatt kiderül, hogy mik azok az őssejtek és miért olyan
jelentősek. Kiderül tovább, hogy honnan nyerhetünk őssejteket,

és az is, hogy mennyi őssejt kell a gyógyításhoz. Választ kapunk arra
is, hogy milyen betegségek kezelhetők őssejtek felhasználásával.

A témáról Dr. Dudásné Sebesi Csilla (Krió Intézet, www.krio.hu)
beszélget az érdeklődőkkel

ELŐADÓ: Dr. Dudásné Sebesi Csilla (Krió Intézet, www.krio.hu)
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 9. 09:00

Címkék:

A hordozókendő csodái és a mosható pelenka előnyei

A Csimpajkó Babahordozó Klub tagjai gyermekeiket igényeiknek
megfelelően és örömmel hordozzák. Szeretnék ennek a lelki (pl.
egészséges kötődés kialakulása, nyűgös kicsik megnyugtatása, szoptatás
sikeressége) a praktikus (tömegközlekedés egyszerűsége, házi teendők
elvégzése, testvérek gondozása), és az egészségügyi (optimális
csípőfejlődés, hasfájás enyhítése, értelmi és mozgásfejlődés
serkentése, a felnőtt számára sem megterhelő hordozási mód) pozitív
hatásait megismertetni, másokkal is megosztani. Szó lesz még továbbá a
mosható pelenkázásról, valamint a környezet- és egészségtudatos
nevelésről is.

ELŐADÓ: Csimpajkó Babahordozó Klub
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 9. 10:00

Címkék:

Szoptatás? Természetesen! – szoptatás mikéntje és természetessége

A szoptatás sikerét elősegítheti, ha az édesanya érti a természetes
táplálás fontosságát, ha megfelelő ismereteket és a gyakorlati
segítséget kép. A szoptatás természetes képességünk, de ugyanakkor
tanulható is. Az újszülöttek egy része könnyedén elkezd szopni, míg
másoknak időre, gyakorlatra és bátorításra van szükségük, hogy jól
szopjanak. Sok általános nehézség elkerülhető, ha tudjuk, mire
számíthatunk.  A beszélgetés során kitérünk az anyatejes táplálás
élettani szerepére, a  szoptatással kapcsolatban leggyakrabban
hallható tévhitekre, a gyakorlati segítségnyújtás lehetőségeire.

ELŐADÓ: Gaborjákné Kovács Judit IBCLC szoptatási szaktanácsadó (Egyensúly Közhasznú Egyesület)
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 9. 11:00

Címkék:

Egészségbiztosítási ellátások a babavárás alatt és a szülés után

Biztosítási jogviszonyhoz kötött ellátások ,  ”Alanyi jogon” járó
ellátások,  Táppénzre való jogosultság a veszélyeztetett terhesség
alatt,  Jár-e táppénz a szülés után?, A szülési szabadság és a
terhességi-gyermekágyi segély, Kinek és meddig jár a gyermekgondozási
díj?,  A pénzbeli ellátásokat terhelő levonások,  A pénzbeli ellátások
kapcsán igénybe vehető adókedvezmények, Kinek jár a jövedelempótlék?,
Néhány szó a családtámogatási ellátásokról (GYES, anyasági támogatás,
családi pótlék)

ELŐADÓ: Hajnal Gabriella (Csongrád Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szervének igazgatója)
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 9. 14:00

Címkék:

Az örökbefogadáshoz vezető utak és személyes élettörténetek

A gyermek születése az egyik legnagyobb áldás és ajándék az életben. A
kis jövevény érkezését örömteli várakozás kíséri. Mi van azonban, ha
túl sokat várat magára? Esetleg reménytelenné válik a helyzet? Mit él
át egy ilyen pár? Hogyan vetődik fel az örökbefogadás lehetősége?
Milyen válaszutak merülnek fel, milyen döntések szükségesek a
továbblépéshez? A beszélgetésen örökbefogadó szülők avatnak be
személyes élettörténetükbe.

Meghívottaink: Dr. Vereska Ágnes (Ágacska Alapítvány önkéntese,
www.agacska.hu) és Monostori Dóra.

ELŐADÓ: Dr. Vereska Ágnes (Ágacska Alapítvány önkéntese, és Monostori Dóra.
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 9. 15:00

Címkék:

A hozzátáplálás aranyszabályai

A beszélgetés témája a csecsemő táplálása 4-6 hónapos kortól. Melyek a
hozzátáplálás megkezdésének feltételei? Melyek a hozzátáplálás
megkezdésének okai? Mikor kezdjük a hozzátáplálást? Mi a javasolt
beépítési sorrendje? Komplettálás, dúsítás, sűrítési eljárások,
hőközlés, ízesítések és áttérés a kisded táplálásra

A beszélgetést Baloghné Fűrész Veronika (vezető védőnő)

ELŐADÓ: Baloghné Fűrész Veronika (vezető védőnő)
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 9. 16:00

Címkék:

Szelíd gyógymódok homeopátiával és a Schüssler sókkal

Mit jelent a homeopátia szó? Miben különbözik  a homeopátia a
hagyományos gyógyszeres kezeléstől? Hogyan fejti ki a hatását a
homeopátiás gyógyszer? Milyen szereket alkalmaz a homeopátia és hogyan
készülnek ezek? Hogyan segítenek a Schüssler sók?

Előadó: Csányi Mónika (Dr. Peithner Budapest Kft.)

ELŐADÓ: Csányi Mónika
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 9. 17:00

Címkék:

Készíts házilag természetes kozmetikumokat – és készítünk is!

A háziasszonyok többsége szereti saját keze munkáját adni családjának:
kenyeret sütni, sajtot készíteni, házi lekvárokat főzni; ebből adódóan
felmerül a kérdés, milyen jó lenne szappant, arckrémet, fogkrémet vagy
akár dezodort is házilag készíteni? El sem hiszed, hogy milyen gyorsan
és egyszerűen sikerülhet! Ezt meg is tapaszhatalhatod, mivel isteni
csokis ajakírt fogunk készíteni! Gyere és próbáld ki!

Bemutatkozik Juhászné Kovács Kornélia (www.szappantanoda.hu)

ELŐADÓ: Juhászné Kovács Kornélia
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 9. 18:00

Címkék:

Földi testet ölet a lélek – a szülőcsatorna megélése a magyar népi hagyományokban

Miért is nevezzük gyermekeinket Csillagom-nak? Mit jelent anyává
válni? Milyen folyamat ez valójában a test-lélek-szellem világában? A
fogantatás-várandóság-gyermekáldás ereje hogyan jelenik meg, illetve
őrződik a népi motívumokon keresztül? Ilyen és hasonló kérdések
kerülnek a középpontba. Lehetőséged lesz másként (is) hallani-tudni
ezekről a folyamatokról

E csodás témába Nagy Anita (www.anyahite.hu) avat be bennünket.

ELŐADÓ: Nagy Anita
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 10. 09:00

Címkék:

Születés utáni első pillanatok jelentősége

A szülés, a születés egy olyan megismételhetetlen misztérium az
édesanya és a gyermek életében, amelynek élménye és lenyomata
mindkettőjük sorsára életük végéig hatást gyakorol. Hogyan érdemes
felkészülni erre a pillanatra? Mit érdekemes fontosnak tartani ezekben
a percekben? Mi is történik ilyenkor valójában?

Előadó: Prof. Dr. Pintér Sándor ( Szegedi Újszülött Életmenő Szolgálat
Alapítvány kuratóriumi elnöke)

ELŐADÓ: Prof. Dr. Pintér Sándor ( Szegedi Újszülött Életmenő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke)
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 10. 10:00

Címkék:

A várandósgondozás korszerű szemlélete

A várandósgondozás magába foglalja a várandós nő egészségének
megőrzését és folyamatos nyomon követését, tanácsokkal történő
ellátását, a magzat egészséges fejlődésének és megszületésének
elősegítését, a veszélyeztetettség és a szövődmények megelőzését és
korai felismerését, valamint az anyaságra történő felkészítést. A
modern társadalom igénye folyamatosan növekszik a várandós nők és a
magzatok egészségi állapotának megóvására és az egészséges gyermekek
világra segítésére. Hogyan lehet ennek eleget tenni a mai világban?

Ebben segít az érdeklődőknek Prof. Dr. Szabó János (genetikus,
szülész-nőgyógyász)

ELŐADÓ: Prof. Dr. Szabó János (genetikus, szülész-nőgyógyász)
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 10. 11:00

Címkék:

Kistestvér érkezik!

Vajon hogyan kell viselkednie egy NAGY testvérnek? Vajon mit kellene
éreznie? Megmondhatjuk egyáltalán, hogy hogyan érezzen az új kis
jövevénnyel kapcsolatban?  Segíthetünk azonban neki, hogy kifejezhesse
valódi érzelmeit, és konstruktívan küzdjön meg az új helyzettel.

Erről fogunk beszélgetni Maklári-Zsigmond Brigittával ( pszichológus,
integratív gyermekterapeuta )

ELŐADÓ: Maklári-Zsigmond Brigitta ( pszichológus, integratív gyermekterapeuta )
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 10. 14:00

Címkék:

A mesék varázsereje – bevezetés a mesepedagógiába

A mesék világában a jó elnyeri jutalmát, míg a “rossz” méltó
büntetését, így az egyensúly helyreáll a problémák forgatagában. A
mese olyan egyetemes értéket és tudást ad a gyerekeknek, amelyek
segítségével könnyebben oldanak meg konfliktusokat, és segít önmaguk
és a világ megismerésében.

A mesék világába Marton Gabriella kalauzol el bennünket.

ELŐADÓ: Marton Gabriella
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 10. 15:00

Címkék:

Helytelen táplálkozási szokások és lehetséges korrekciójuk az allergia megelőzésének érdekében

Az élelallergia manapság népbetegségnek számít, és egyre nagyobb
figyelmet követel magának. Mitől alakulhat ki? Meg lehet-e szabadulni
tőle? Hogyan előzhetjük meg? Milyen étkezési és egyéb életmódbeli
tényezőkre figyeljünk oda?

Az előadást Tokodiné Kun Zsuzsa (Regionális Ételallergia Köszhasznú
Egyesület) tartja.

ELŐADÓ: Tokodiné Kun Zsuzsa (Regionális Ételallergia Köszhasznú Egyesület)
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 10. 17:00

Címkék:

Apának lenni – apukák meghitt beszélgetése a témáról egymás között, tabuk nélkül (kisterem)

Részlet Aranyosi Ervin Apánal lenni című verséből:

„Hogyan is kellene apának lenni,

néhány kis “porontyot” felnevelni?
Megtanítani szépre és jóra,
becsületre és szép, igaz szóra.

Fiúnak mutatni a példaképet
és erőt adni, mit elvár az élet.
S a lánynak apát, hogy Őbenne lássa,
milyen legyen majd az Ő választása,
hogy később a méltó párjára leljen
s benne milyen értékekre figyeljen.

Hogyan is kellene apának lenni?
Anyát szépen és hűen szeretni.
Tenyéren hordani a kis családot,
megadva nekik az egész világot.”

Kerekasztal beszélgetés Arany Zoltán, 3 gyermekes pszichológussal.

ELŐADÓ: Arany Zoltán pszichológus
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 10. 18:00

Címkék:

A háborítatlan szülés és az asszonytársi segítség (nagyterem)

Mit jelent a szülés háborítatlansága? Hogyan valósulhat ez meg a
szülőszobán? Kik azok a dúlák? Mit jelent a bábaság?

Kerekasztal beszélgetés Vincze Felicia (www.ateszulesed.hu) és
Puroszné Magdi dúlákkal, valamint Dr. Sári Tamás
szülész-nőgyógyásszal.

ELŐADÓ: Vincze Felicia bába, Puroszné Magdi dúla, Dr. Sári Tamás szülész-nőgyógyász
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 10. 18:00

Címkék:

Hogyan vásároljunk egészséges zöldséget közvetlenül a termelőtől? A zöldségközösség bemutatása

Manapság nem könnyű ízletes és egészséges, és nem utolsó sorban
vegyszermentes élelmiszert vásárolni. Hogyan juthatunk hozzá lehetőleg
bio zöldségekhez és gyümölcsökhöz úgy, hogy közben a termelőt is
támogatjuk? A zöldségközösséget és a zöldségdoboz rendszert az Évkerék
Ökotanya (www.evkerek.blogspot.hu) fogja bemutatni nekünk.

ELŐADÓ: Évkerék Ökotanya
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 11. 10:00

Címkék:

HipnoSzülés: természetes módszer a félelemmentes, könnyebb és kellemesebb szülésért

“Marie Mongan filozófiája, hogy a fájdalom nem szükségszerű velejárója
a szülésnek – s világhírű módszere természetes eszközöket: légzést,
érintést, relaxációt és pozitív megerősítéseket tanít, hogy elménk
segítségével a lehető legjobban megkönnyítsük testünk szüléskor
végzett munkáját, illetve csillapítsuk esetleges fájdalmát. Tények és
tévhitek a(z ön)hipnózisban szülésről, rövid szülésvideóval.”

A hipnoszülésről Schimcsig Nóra (szülésfelkészítő, dúla, HipnoSzülés
oktató) tart előadást.

ELŐADÓ: Schimcsig Nóra (szülésfelkészítő, dúla, HipnoSzülés oktató)
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 11. 11:00

Címkék:

Természetes szülés császármetszés után

Császármetszés(ek) után babát tervezve/várva a legtöbben tele vannak
kérdésekkel, aggodalmakkal.

Akár hüvelyi szülést szeretnél (VBAC / CSUSZ), akár ismételt
császármetszést, érdemes tudatosan készülöd rá, hiszen aki nem ismeri
a lehetőségeit, annak egy sincs! Melyik útnak melyek az előnyei,
hátrányai? Melyik a TI utatok? Mit tehetsz azért, hogy számodra és a
babád számára is biztonságos és a lehető legkellemesebb élményben
legyen részetek? Milyen segítséget kaphatsz, honnan? Gyere,
beszélgessünk!

A témáról Schimcsig Nórával (szülésfelkészítő, dúla, HipnoSzülés
oktató) beszélgethetnek az érdeklődők.

ELŐADÓ: Schimcsig Nóra, dúla, HypnoBirthing szülésfelkészítő, személyközpontú tanácsadó, tréner
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 11. 12:00

Címkék:

Párkapcsolat, szülőség, család – beszélgetés a Baktay házaspárral

Idézet a honlapjukról: ” A közvéleményben jelentős áttörést hozott,
hogy markánsan különválasztjuk a szülői és a párkapcsolati
szereprendszert, s felvállaljuk azt a kemény tézist, hogy a szülői és
a párkapcsolati együttműködés térben és időben kizárják egymást. A
szülőség önmagában felmorzsolja a párkapcsolatot. A párkapcsolatot
folyamatosan gazdagítani kell a család és a szülői együttműködés
fenntartása érdekében.”

Baktay Zelka és Miklós pszichológus házaspár (www.baktayhazaspar.hu)

ELŐADÓ: Baktay Zelka és Miklós pszichológus házaspár
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 11. 14:00

Címkék:

Babák című film vetítése

Thomas Balmes rendező négy kisbaba életének első évét mutatja be. A
világ egymástól távoli részein járunk, Namíbia, Mongólia, Tokyo és San
Francisco a helyszín, ahol nyomonkövethetjük a csöppségek
mindennapjait. Fejlett országok állnak szemben fejlődő országokkal.
Felvetődik a kérdés – hol jobb felnevelni egy gyereket? Nyüzsgő
nagyvárosban, a legnagyobb luxus közepette, babajógával és
csoportterápiával, vagy a vadonban, ahol a gyerkőc porban csúszkál és
a birkaitatóban fürdik? A meglepetés, hogy mind a négy gyerek
hasonlóan kreatív és figyelmes, ugyanúgy fejlődik és tanul, a család
anyagi helyzetétől és a társadalmi háttértől függetlenül.

ELŐADÓ: Babák
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 11. 16:00

Címkék:

„Isteni folyamat”, Gyermekáldás és bábaság a magyar néphagyományban – könyvbemutatóval

Részlet az írónő, Bernád Ilona vallomásából:  “Szeretettel és tiszta
szívvel  ajánlom a most megjelent “Isteni folyamat – Gyermekáldás,
bábaság a magyar néphagyományban” című  könyvemet nagyszülőknek,
szülőknek és ifjaknak.

Tizennyolc éve – szülésznői hivatásom gyakorolván – ismertem fel azt,
hogy össze kellene gyűjteni néphagyományunkat a bábaság terén, mert
1978-tól az Egészségügyben dolgozván többször láttam azt, hogy a
fürdővízzel kiöntöttük a gyermeket. Ez az ismeret és gyakorlat
kitapasztalt és bejáratott út. Isten és Élet adta út.

Szeretném minél több helyen élő szóban elmondani Életvallásunkat.
Reménykedem abban, hogy könyvemmel és előadásaimmal én is hozzájárulok
ahhoz, hogy egyre több lány, fiatalasszony fogja megérteni-elfogadni
azt a tényt, hogy a szülés élettani folyamat, s mint ilyen, Istentől
védett, a világ legtermészetesebb dolga, az anyaságba, a nőiességbe
való legmélyebb beavatás, s a legcsodálatosabb teremtés, ami embernek
adatott, hogy mi nők anyaságra teremtettünk, és sok asszony kedvet kap
világra hozni újabb gyermekeket. Hiszek abban, hogy nem csak szó,
bíztatás, hanem felismerés, hogy minél több magyar gyermek menti meg
jelenleg nagy bajban lévő nemzetünket. Isten, ha báránkát ad, legelőt
is ad hozzá.”

ELŐADÓ: Bernád Ilona néprajzkutató-szülésznő
HELYSZÍN: Ánanda Jógaközpont (Szeged, József A. sgt. 31.)
DÁTUM: 2013. május 12. 10:00

Címkék:


seo: egeszsegderuje.hu | erintesek.eu | vigasztalodas.hu | szivrozsa.hu | nandu.hu | angyalpont.hu | vendegbabak.hu