Születés Hete
Születés Hete, a családdá válás ünnepe
Idén már tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Születés Hete országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozat. A szervezők május 4-12 között, közel hatvan helyszínen – Erdélyben és a Vajdaságban is – várják az érdeklődő párokat, kismamákat, kispapákat, nagymamákat és nagypapákat.
A programok jelentős része ingyenesen látogatható
A helyszínekre látogatók ebben az évben is számos program közül választhatnak. Az évről évre nagy érdeklődésre számot tartó szülésfelkészítések, szoptatási tanácsadások, és hordozó alkalmatosságok bemutatói mellett a szervezők filmvetítésekkel, kerekasztal beszélgetésekkel, kiállításokkal, koncertekkel, bemutatókkal, illetve szabadtéri programokkal kedveskednek a látogatóknak. Bizonyos településeken születésfát, vagy rózsákat ültetnek az idén születetteknek, míg mások sétát, avagy kirándulást terveznek a Mamamérföld nemzetközi mozgalommal karöltve.
A rendezvény szakértői
A rendezvénysorozat célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információkhoz. Erről a szervezésben részt vevő, illetve a témákat összeállító védőnők, szülésznők, szoptatási tanácsadók, dúlák, művelődésszervezők, pedagógusok, hordozást oktató szakemberek, baba-mama klubok, női körök, alternatív gyógyászati központok, játszóházak, illetve közhasznú civil szervezetek gondoskodnak.
Témakörök
A programok színes és tartalmas szabadidős elfoglaltságot ígérnek a párkapcsolat, szexualitás, családtervezés, anyává-apává válás, várandósság, szülés-születés, szoptatás/táplálás, csecsemőgondozás, hordozás, női szerepek megélése, gyermekvállalás és karrier egyeztetése témakörökben. Minden babára vágyót, várandóst, anyukát és családjukat szeretettel várnak.
Részletes információ:
http://www.szuleteshete.hu/
info@szuleteshete.hu
30/96 433 96
Győrfi Viktória cikke
A főszervezők kiegészítései: A 2013-as programokat március elejétől kezdjük feltölteni a honlapra. A tavalyi programok megtekintése azonban sokat elárul azzal kapcsolatosan, mire számíthatunk az idén a rendezvényhelyszíneken, országszerte, illetve határainkon túl.
Szervezői regisztrációkat, vagyis újabb rendezvényhelyszínek jelentkezését március végéig tudjuk fogadni.

Kövesd a Születés Hetét a Facebookon 

