2013. május 21. • András , Konstantin

Eszter

A névanalízis szerint az Eszter név kedves, barátságos, nyílt személyiség kialakításában segíthet. Alapvetően jó természetű, de olykor stílusa gunyoros. Beszédes természetéből adódóan könnyen ismerkedik és barátkozik. Szívesen és bizalommal fordulnak hozzá (nyílt és őszinte természete miatt) azok, akiknek nehéz a helyzete. Nagyon jó ötletei vannak, gyorsan hoz döntéseket, de amikor cselekednie kéne, sokszor halogatja a tennivalókat. Ez elsősorban önbizalomhiányával magyarázható.

Az Eszter perzsa eredetű bibliai név, jelentése: csillag. Istár asszír babilóniai istennő nevével azonos eredetű. A perzsa nyelv iráni, tehát indo-európai nyelv, és így a szó rokon a görög asztér, azonos jelentésű szóval, amely megtalálható a nemzetközi asztronómia, asztrológia, aszteroida stb. csillagászati kifejezésekben. Mivel a Bibliában szereplő zsidó lánynak volt egy másik neve, Hadassa, mely mirtuszt jelent, vannak, akik e félreértésből kifolyólag azt gondolják, hogy az Eszter jelentése a mirtusz.

A Bibliában Eszter, a szép zsidó leány, eredeti nevén Hadassa, a perzsa birodalom fővárosában élt gyámjával és unokabátyjával, Mardókeussal. Amikor Ahasvérus király eltaszította feleségét, s birodalma legszebb lányai közül akart új asszonyt választani, Eszter is a jelöltek közé állt. E jelöltek egy évnyi alapos felkészítés után kerültek a király elé egy-egy próbaéjszakára. Ekkor kapta Eszter új nevét, amely Istár babiloni istennő nevének változata. A király királynévá választotta őt.

Amikor Eszter megtudta Mardókeustól, hogy a király főembere, Hámán a zsidók kiirtását tervezi, felfedte ura előtt az ármányos tervet. Ahasvérus, akinek Mardókeus korábban nagy szolgálatot tett, Hámánt kivégeztette. Szabadulásukról a vallásos zsidók a december eleji purim ünnepen emlékeznek meg mind a mai napig. A szép és bátor leány, mint népének hős szabadítója, párba állítható Judit alakjával, már csak ama mozzanat révén is, hogy e tettét ő is érzéki vonzereje és okossága révén volt képes végrehajtani.

Maga a történet merő fikció, történelmi utalásai bizonyíthatatlanok, és részben egymásnak is ellentmondanak. A könyv a második században keletkezett, a Makkabeusok korában, hogy vigaszt és erősítést nyújtson a vallásüldözéstől szenvedő zsidóságnak. Valójában profán történet, eredeti szövegében Isten neve elő sem fordul, ezért csak későn, és sok vita után vették fel a szent könyvek kánonába.

Sok művésznek szolgált témául Eszter története, többek között Michelangelo és Rembrandt is feldolgozta a témát, a legenda azon mozzanatát, amikor Eszter vacsorát ad a királynak és Hámánnak.

Az ismert Eszterek közül most egy fiatal, elismert, tehetséges színésznőre esett a választásom: Ónodi Eszterre. Érettségi után felvételt nyert az ELTE angol-magyar szakára. 1995-ben angol bölcsészdiplomát szerzett. Közben 1994-ben megkezdte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Zsámbéki Gábor osztályában. Harmadéves főiskolásként megkapta első főszerepét a Katona József Színházban, Shakespeare: Szeget szeggel című darabjában. Ugyanebben az évben (1996) elkezdett a Glamour című filmben forgatni, amely a 2000. évi Magyar Filmszemlén fődíjat nyert. 1998-tól a Katona József Színház tagja. Elismerései: Katona József Színház: Vastaps-díj, a legjobb női alakításért (1999), Filmkritikusok díja (2000), alegjobb női alakításért Az alkimista és a szűz című filmben, Cosmopolitan című lap díja: Te vagy a legjobb.

A névanalízis szerint az Eszter név kedves, barátságos, nyílt személyiség kialakításában segíthet. Alapvetően jó természetű, de stílusa olykor gunyoros. Beszédes természetéből adódóan könnyen ismerkedik és barátkozik. Szívesen és bizalommal fordulnak hozzá (nyílt és őszinte természete miatt) azok, akiknek nehéz a helyzetük. Nagyon jó ötletei vannak, gyorsan hoz döntéseket, de amikor cselekednie kellene, sokszor halogatja a tennivalókat. Ez elsősorban önbizalomhiányával magyarázható.

Becézés: Eszti(ke), Eszterke, Peszter, Peszti(ke), Pöszi(ke), Eci, Eckó, Sztike, Tike, Szti, Esztus.

Névnapjukat az Eszterek május 24-én vagy július 8-án ünnepelhetik.

Forrás: Ladó–Bíró, Kálmán, www.kabalarians.com, Ki kicsoda a Bibliában, szinhaz.hu.


seo: egeszsegderuje.hu | erintesek.eu | vigasztalodas.hu | szivrozsa.hu | nandu.hu | angyalpont.hu | vendegbabak.hu