2012. február 4. • András , Csenge , Ráhel , Veronika

Nosztalgia 2009


Tavaly első alkalommal kapcsolódtunk be a Születés Hete országos rendezvénysorozatába. A velencei Baba-Mama Klub szervezőcsapata nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, ennek köszönhetően egy igen széleskörű, öt helyszínen zajló, 14 programot felvonultató, színvonalas rendezvény lett szorgos munkánk eredménye. Programjaink fő helyszíne a velencei Kastély házasságkötő terme, könyvtára volt, mely a szakmai beszélgetéseknek, előadásoknak adott helyet. Itt mutatta be Nekünk Kelemenné Márta Szülésznő vendégünk a székesfehérvári szülészetett, illetve beszélgettünk Borda Zsófiával a dúlaságról, Csóka Szilviával az anya-gyermek kötődésről, Makai Kingával a szoptatási nehézségekről és vendégünk volt Balits Éva a Kismama Magazin főszerkesztője, akivel Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás c. könyvéről beszélgettünk. Programjaink között szerepelt még Hordozó Kendő bemutató és oktatás, gyermekeinknek mondókázás-dalolás, bűvész-bohóc előadás, nyitott Kismama és Baba-Mama torna a Velence Spa-ban. Rajzpályázatot hirdettünk a helyi óvódában “Az én Anyukám” és iskolában “Az én családom” címmel.

Ezúton is köszönjük támogatóinknak, hogy hittek bennünk és hogy általuk meg tudtuk valósítani a velencei Születés Hetét 2009-ben és reméljük a tavalyihoz hasonlóan idén is sikerül fog!

Baba-Mama Klub Velence


seo: egeszsegderuje.hu | erintesek.eu | vigasztalodas.hu | szivrozsa.hu | nandu.hu | angyalpont.hu | vendegbabak.hu