2012. május 21. • András , Konstantin

Makkai Kinga: Mit, mikor és miért olvassunk a gyereknek?

Gyakorló anyukák jól tudják, hogy kisgyermekük irodalmi nevelése már igen zsenge korban elkezdődik.Az egészen kicsi baba is szereti, ha versikéket, mondókákat skandálnak neki, ezekre ringatják, rázogatják, altatják. Nagyobbacska korban pedig már külön fejtörést is okozhat, hogy mit mondogassunk kicsinyünknek, hiszen akár későbbi irodalmi ízlését is meghatározhatja, hogy mit hall otthon a szüleitől. A mondókák, versek mondásával párhuzamos olvassunk fel nekik eleinte kisebb történeteket, majd fokozatosan szoktassuk igényes olvasmányokkal a  mesehallgatásra. A mesekönyvek, gyerekkönyvek kiválasztásában nagy felelősség hárul a szülőkre, nagyszülőkre, majd később a pedagógusokra. Nem mindegy az sem, hogy milyen illusztrációk kísérik a szöveget a könyvben, hiszen ezáltal  formáljuk vizuális és esztétikai ízlésüket. A beszédértés, beszéd, figyelem, megfigyelő képesség, képzelet stb. képezik majd alapját az óvodai, iskolai munkának, olvasás és írás tanulásának. Ezért ilyen fontos erről szülőknek: anyáknak, apáknak beszélni. Ilyen és ehhez hasonló témákról szólnak előadásai, melyeket lassan két éve, különböző helyszíneken és alkalmakkor (óvodák, tanítóképzők, szülőértekezletek stb.) tart.


Egymással párhuzamosan futó kiscsoportos beszélgetések, workshopok. Ezeknek a programoknak egy része előzetes egyeztetéssel látogatható a helyek korlátozott száma miatt.

ELŐADÓ: Makkai Kinga
HELYSZÍN: Deus Providebit egyik kisterme
DÁTUM: 2011. május 7. 15:30

Szóljon hozzá!

Makkai Kinga: Mit, mikor és miért olvassunk a gyereknek? - hozzászólások


seo: egeszsegderuje.hu | erintesek.eu | vigasztalodas.hu | szivrozsa.hu | nandu.hu | angyalpont.hu | vendegbabak.hu