Selyemkép – tárlat KIÁLLÍTÁS

Kerekítő mondókás selyemtárlat és családi foglalkozás a születés hete programsorozat részeként teljesen ingyenes egész héten a Varázskertben!
Jakabosné Kovács Judit drámapedagógust pár évvel ezelőtt egy selyemfestő albuma ragadott magával és alkotásra serkentett. Egy darabig töprengett:„ Mit is fessek, mit is fessek?” Csak azt tudta lefesteni, ami benne volt. Egy gyerek ült benne. A fejében pedig számos ölbeli játék és mondóka, melyekkel baba-mama foglalkozásain hosszú évek óta nap mint nap mosolyra fakasztotta a hozzá járó kisgyerekeket és szüleiket. Így történt, hogy a mondókákhoz, ölbeli játékokhoz elkezdett illusztrációkat készíteni. Mindehhez egy külön honlapot nyitott, hogy a rigmusok hanganyaga is elérhető legyen bárki számára, legyen az szülő, nagyszülő vagy pedagógus.
Innen jött a könyv ötlete is, melynek szerkezete és képi világa hiánypótló volt a mondókakönyvpiacon. A kötet, melyben a népi mondókák és ölbeli játékok Kállai Nagy Krisztina rajzaival jelentek meg, elnyerte a Szép Magyar Könyv 2009 díjat is és a második részt is kiadta a Naphegy Kiadó a nagy sikerre való tekintettel. 2010.-ben a Művészetek Palotájában volt a jó hangulatú éneklős, mondókás, hangszerjátékos könyvbemutató.
Az ölbeli játékok lényege az, hogy ezeket a lovagoltatókat, dögönyözőket, cirógatókat el is játsszuk, nem lehet csupán könyvből felolvasni őket. Hogy ne legyen félreérthető ez a dolog, ezért élő klubokat, foglalkozásokat kellett biztosítania, hogy személyesen is elsajátíthatóak legyenek ezek a kincsek, aki pedig nem engedheti meg magának, hogy baba mama foglalkozásokra járjon, azoknak pedig nagy segítség az ölbeli játékok honlapja. Így gurította a gombolyagomat, és a fonal szerte-szét gurult.
Sokan vették a fonalat, mely ma már sok mondókázni és énekelni vágyó embert és gyermeket összeköt.
A főváros egyik Kerekítő helyszíne a Varázskert BabaMamaház Zuglói Gyermekközpont
ELŐADÓ: Jakabosné Kovács JuditHELYSZÍN: Varázskert BabaMamaHáz Zuglói Gyermekközpont
DÁTUM: 2011. május 2. 19:00

Kövesd a Születés Hetét a Facebookon