2012. május 21. • András , Konstantin

Születés Hete a Mandala Nőijóga Stúdióban



Az idén második alkalommal a Mandala Jógastúdió is szerves része kíván lenni a Születés Hete rendezvénysorozatnak.

Mi más lehetne az egyik legfőbb küldetése a 2009-ben megnyílt Nőijóga Stúdiónak, mint a segítség és információ nyújtása a Lányoknak, Asszonyoknak, Nagymamáknak.

A születés mindannyiunk életében meghatározó történés. Van, akinek a saját születés élményével van feladata, azt kell feldolgoznia. Van, aki saját gyermeke megszületésére készül, azt szeretné tudatosan és boldogan megélni a babájával együtt. Van aki, egy korábbi szülés élményét feldolgozni és van, aki unokája megérkezését várja erre a világra…

Sokkal könnyebben tudjuk ezeket az élethelyzeteket megélni, ha testileg és lelkileg egyensúlyban vagyunk, amiben segítség lehet a jóga. A Nőijóga amellett, hogy karban tartja testünket, segít a lelki blokkok oldódásában, hogy harmóniában legyünk Önmagunkkal. Mindamellett, hogy együtt jógázunk, a női közösségnek segítő, támogató ereje van. Egy női körben bátrabban beszélünk problémáinkról, aggodalmainkról, mert tudjuk, hogy megértő fülekre találunk és a miénkhez hasonló történetekkel találkozhatunk. Rájövünk, hogy helyzetünk egyáltalán nem kilátástalan, nem vagyunk egyedül.

Kérlek, olvasd el a Születés Hete alkalmából kínált ingyenes programjainkat! Várunk Téged szeretettel testi-lelki megújulásra, feltöltődésre!

Ne feledd: Nálunk mindig süt a Nap, hallhatsz pár kedves szót és elkortyolhatsz egy finom teát!


Szeretettel,

Mandala jógaoktatók


Címkék:

Szóljon hozzá!

Születés Hete a Mandala Nőijóga Stúdióban - hozzászólások


seo: egeszsegderuje.hu | erintesek.eu | vigasztalodas.hu | szivrozsa.hu | nandu.hu | angyalpont.hu | vendegbabak.hu