
A Születés Hete 2011. május 6-8. között immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Szentgotthárdon.
A háromnapos rendezvénynek a városi színház épülete ad helyet.
Az előadások mellett a programot bemutatók, kötetlen beszélgetések és játszóház tarkítják.
A fesztiválhoz kapcsolódóan rajzpályázatot hirdettünk óvodás és általános iskolás gyermekek számára.
A háromnapos fesztivál alatt
- megtekinthetők a „Mi leszek, ha nagy leszek?” című rajzpályázat alkotásai
- a kisebb gyermekeket játszóház, a nagyobbacskákat kézműves foglalkozás várja
- a látogatóknak kóstolóval kedveskedünk
- szoptató- és pelenkázóhelyiséget biztosítunk.
A rendezvény non-profit, a programokon való részvétel ingyenes.
Mindenkit szeretettel várunk a tartalmas programokra.
A szervezők
„Mi hasznom benne? – én nem kérdezem,
Csak ültetek a jövő nemzedéknek.”
(Benedek Elek: Öreg faültető éneke)
Faültetéssel, szimbolikus mozzanattal – tárta szélesre képzeletbeli kapuit a Születés Hete 2011. háromnapos rendezvénysorozat május 6-án kora délután. A fa – ezúttal egy cédrus fajta (cedrus deodara), idén is a Dolgos Díszfaiskola felajánlása – a város igencsak látogatott pontján, a Széll Kálmán téren, a szobor mellett került elültetésre. Az esemény fényét emelték a Kardosné Kovács Márta képviselőasszony, édesanya és többszörös nagymama megnyitó szavai. A szervezők – a Szentgotthárdi Életfa Baráti Kör – ez alkalommal a városban és vonzáskörzetében 2010-ben született gyermekeknek ajánlották a facsemetét, és örömmel fogadták a képviselői bejelentést, mely szerint egy megállapodás nyomán a jövőben remélhetőleg valamennyi megszületett babának választhatnak, illetve ültethetnek a szülők egy „saját” fát.
A három nap nagyon gazdag és színvonalas előadásokat kínált az érdeklődőknek, a gyermeki korosztályok széles skáláját érintve. A meghitt, kuckós hangulatú előadói térben nagyon felkészült, olykor már-már színészi képességekkel megáldott előadók beszámolóit követhették figyelemmel az érdeklődők gyógynövények hatásairól, az anya-gyermek kapcsolat rejtelmeiről, a születés, szoptatás csodája mellett a gyermekvállalás dilemmájáról, továbbá olyan nagyon is praktikus témákról, minta köldökvérben rejlő terápiás lehetőségek, továbbá diszkréten, meghitten alakult az éjszakai ágybavizelést övező beszélgetés is. Az idei rendezvény mottójának – család és hivatás – megfelelően részletes megbeszélés tárgyát képezték a gyermekvállalás holdudvarába tartozó munkajogi, illetve társadalombiztosítás felvetések. Jól vizsgázott a kérdezőkártya – rendszer, azaz az előadókhoz korábban eljuttatott kérdések terítékre és megválaszolásra kerültek, természetesen nem mellőzve a helyben feltett kérdésekre adandó válaszokat sem.
Az előadói kívánalmaknak megfelelően a színpadon berendezett és hangulatossá tett rögtönzött nézőtéren zajmentes környezetben, könnyzacskókat sem kímélve lett befogadóvá a közönség az immunrendszer és védőoltások viszonyát boncolgató nagy ívű orvosi előadás során, akárcsak a gyermekrajzok nyílt és mélyebb üzeneteinek pszichológusi elemzése kapcsán. Sor került dedikálásra is, midőn dr. Ébert Jenő a helyszínen beszerezhető könyvét látta el ajánlással.
A szervezést érintő rugalmasságban nem volt hiány, hiszen az emeleti folyosó percek alatt tanteremmé vagy tornateremmé változott, hogy a megfelelő mozgást, tornát bemutató foglalkozás is gördülékennyé válhasson. A csatlakozó egészségügyi szűrést dr. Mesterházy Mária főorvosnő és munkatársai végezték .
A rendezvény kedves díszletévé vált a közel 150 „Mi leszek ha nagy leszek” témát színesen, ötletesen megjelenítő gyermekrajz.
Az aulát e három napra a gyermekek vehették birodalmukba, értékelve a színes játék-kavalkádot, ugrálóvárat, míg szüleik hozzátartozóik az aprónépre felügyelő őrangyalok gondoskodását vehették igénybe. A kisbabát szoptatók-pelenkázók diszkréten elvonulhattak a babák körüli teendők ellátásához. Természetesen ezúttal sem maradt el a tombola, míg a büfé kiapadhatatlan készletekkel, finom kávéval, szörpökkel, fantáziadús pástétomokkal, zöldséggel-gyümölccsel, süteménnyel várta vendégeit.
A kuckós, gyertyafényes-illatos sarokba visszavonuló kicsik és nagyik igazi meditatív hangulatban zárhatták le a vasárnap estével az eseménysort Déri Barnával.
A három nap elemzése még nem teljes, annyit már mindenképpen megállapítottak a szervezők, hogy az előadások látogatottsága elmaradt a várakozástól, ezért a jövőben fontolóra veszik a rendezvény több napra való kiterjesztését, illetve a kísérőrendezvények számának csökkentését.
Köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik anyagi-tárgyi támogatásban részesítették az idei rendezvényt, továbbá szabadidejükkel, ötleteikkel, odaszánt figyelmükkel segítették, hogy 2011.05.06-08.között Szentgotthárd városa is otthont adhasson a Születés Hetének.
“Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.”
(Ady Endre: Az örök gyermekség)
A Születés Hete megnyitó ünnepségének keretében a Dolgos Díszfaiskola felajánlásával egy “életfát” ültetünk el a város főterén, a Széll Kálmán téren.
ELŐADÓ:
HELYSZÍN:
DÁTUM: 2011. május 6. 13:30
- vérnyomás
- koleszterin
- vércukor
- testtömegindex (BMI)
- testzsír- és izomtömegmérés
ELŐADÓ: Dr. Mesterházy Mária
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 6. 14:00
A gyógynövényeket évezredek óta használják a szülési fájdalom enyhítésére és a szülés utáni felépülés felgyorsítására. A bábák régen is ismerték a gyógynövények hatásait, de sajnos a hagyományból kevés adat vált ismertté írott formában.
Az előadás során megtudhatjuk, hogy mely gyógynövényeket használhatjuk a várandósság, a szülés és a gyermekágy időszakában.
ELŐADÓ: Dr. Szabó Ágnes
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 6. 14:00
Előadás+gyakorlati bemutató
A “Porci Berci® barátokat keres” gerinciskola egy kisiskolások számára kidolgozott, hat foglalkozásból álló egészségmegőrző oktatási program, mely szorosan kapcsolódik a gyermekek testnevelési órájának részeként rendszeresen végzendő speciális mozgásanyaghoz, a Magyar Gerincgyógyászati Társaság tartásjavító tornájának végzéséhez.
A kisiskolás gyermekek által elsajátított ismeretek, gerincbarát magatartásformák beépülnek a gyermekek mindennapi életébe, így hatást gyakorolnak a pedagógusokra és a szülőkre is.
ELŐADÓ: Cseh Annamária
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 6. 15:15
Az előadás fő témakörei:
- A kompetens újszülött pszichológiai jellemzői.
- Prenatalis pszichológia.
- A legújabb fejlődés lélektani vizsgálatok az első életévben.
- Freud és Erikson és a pszichoszociális pszichoszexuális fejlődési szakaszok.
- Neurotikus tünetek az első életévben.
ELŐADÓ: Dr. Lazáry Györgyné
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 6. 16:00
Különféle népek táncainak tanítása
ELŐADÓ: Kocsis Rita
HELYSZÍN:
DÁTUM: 2011. május 6. 17:00
Bővült a választék: 2011.május 1., nemcsak a munka ünnepe, hanem az otthonszülésé is…
Ettől a naptól a gyakorlatban is indulhat Magyarországon az otthonszülés! És a vita is folytatódhat: hol jobb szülni? Mi a fontosabb az intimitás vagy a biztonság? Veszélyes-e? Szükséges-e? stb.
Összeegyeztethető-e? Igen…
Az elmúlt 20 évről, az orvosi modellről, a bábai modellről és a kórházban zajló bábai modellről (Otthonszülés a kórházban) lesz szó.
ELŐADÓ: Dr. Bálint Sándor
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 7. 10:00
Tóth-Kása Ottília pszichológus szenzációs, eddig nem látott szórakoztató készségfejlesztő foglalkoztató könyvbemutatója. Nemzetközileg elfogadott és ajánlott foglalkoztatók óvodásoknak és kisiskolásoknak nem mindennapi megoldásokkal és ötletekkel!
A nap folyamán a kézműves asztalnál Tóth –Kása Ottília pszichológus foglalkoztató kiadványaival játszhatnak a gyerekek, az elkészült munkákból mini kiállítás készül.
www.szorakoztatofoglalkoztato.hu
ELŐADÓ: Tóth-Kása Ottília
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 7. 10:00
A gyermek érkezése nem kis feladat a mai nő számára. A szülés előtt, alatt ért hatások hosszú távon nagyon intenzív hatással vannak az anya, a nő testi-lelki-spirituális létére, életére.
Hogyan segítsük az önbizalom megerősödését, hogyan lehet összeegyeztetni a Családot és hivatást az összes többi szereppel, ami ránk, nőkre hárul?
ELŐADÓ: Dézsi Réka
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 7. 11:00
A Cord Blood Center s.r.o előadásában az érdeklődők választ kapnak az őssejtek gyűjtésével, tárolásával, a cég szolgáltatásaival kapcsolatban.
Cégünk elérhető áron kínálja szolgáltatását az őssejt gyűjtés és raktározás területén. Európában egyedülállóan a megőrzésről és tárolásról utólagosan dönthet a szülő, a köldökzsinórvér elemzés eredményeinek megtekintése után, tehát fizetni csak akkor kell, ha e tudás birtokában úgy döntenek, hogy meg szeretnék őriztetni a levett köldökzsinórvért gyermekük számára. Európában egyedülálló technológiánk lehetővé teszi a köldökzsinórvér összes sejtjének megőrzését, tehát a teljes köldökzsinórvér eltárolását.
Cégünk területi képviselője készséggel áll az Önök rendelkezésére:
Márhoffer Péter
0620/360-66-06
marhoffer@cordcenter.com
ELŐADÓ: Márhoffer Péter
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 7. 11:00
Az előadás témája a terhesség alatti és a szülést követő időszakban a kismamák munkajogi védelme, a Munka Törvénykönyvének vonatkozó szabályai ismertetésével (pl. felmondási védelem, gyes alatti munkavégzés, szabadságok tartama és kiadása, munkahelytől távoli munkavégzés, több műszakos munkavégzés stb.).
ELŐADÓ: dr. Nyiri Györgyi Márta
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 7. 13:30
Táppénz, gyermekápolási táppénz,terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díjra való jogosultsági feltételek,
ellátások mértéke, megállapításuk módja. Ellátás igények benyújtásának módja.
ELŐADÓ: Nagy Róbert
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 7. 14:15
Mi ez a betegség pontosan, mi okozza a problémát?
Pszichés vagy szervi okok
Elsődleges és másodlagos enuresis
Hogyan lehet kezelni, gyógyítani a betegséget?
ELŐADÓ: Dr. Máté János
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 7. 15:15
Az előadáson szó lesz a szülés utáni első óra fontosságáról, mind a szoptatás, a kötődés, az anyává és a családdá válás szempontjából. Az újszülött testi, lelki igényeiről, az első mellre helyezésről.
ELŐADÓ: Dériné Tóth Andrea
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 7. 16:30
Az immunrendszerünk valami csodálatos és egyben roppant bonyolult. A mai tudomány szerint többlépcsős a védekezési stratégiánk a kórokozókkal szemben. Ezt a bonyolult többlépcsős rendszert befolyásoljuk a védőoltásokkal.
Mi ennek az eredménye?
Hogyan alakulhat az egészségünk és mit tegyünk az immunrendszer működésének javítására?
ELŐADÓ: Dr. Ébert Jenő
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 8. 09:30
Megoldás a császármetszés elkerülésére.
Az előadó több évtizedes személyes gyakorlati tapasztalata alapján beszél e témáról…anyukáknak, kismamáknak, leendő szülőknek.
Az előadó honlapja
ELŐADÓ: Dr. Világhy István
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 8. 11:00
Milyen hangulatot, értékrendet, pozitív-negatív érzelmi állapotot, szülői mintát árul el egy ártatlan rajzocska? Tér-szín használata…és még sok érdekesség.
Információ az előadóról
ELŐADÓ: Kröell - Dulay Emőke
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 8. 14:00
A CsiriBiri Torna, egy 40 perces mozgásfejlesztő foglalkozás, 1-3 éves gyermekeknek és szüleiknek! Sok mondókával, dalocskával tarkított a foglalkozás, amikkel a változatos mozgásformákat kísérjük, és fejlesztő eszközökkel sokaságával színesítünk. A foglalkozás minden egyes mozzanata fejlesztően hat a gyermekre!
ELŐADÓ: Bojnécz Kata
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 8. 15:00

ELŐADÓ: Szentgotthárdi Életfa Baráti Kör
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 8. 15:50
Zenei bemutató tibeti hangtálakkal és egyéb érdekes hangszerekkel
ELŐADÓ: Déri Barna
HELYSZÍN: Szentgotthárd
DÁTUM: 2011. május 8. 17:00